GilingGalang (vallomás)

Ne játssz velem! Hallod? Állj meg egy percre! Ne siess már! Hát megvagy GilingGalang! Ohh... Önöket észre sem vettem! Jó napot! Hogysmint? ohh... én tiszteletlen, be sem mutatkoztam! A nevem Pán Péter...
Emberek, ő itt az én egyetlen igaz barátom, GilingGalang. (GilingGalang pukedlizik,elpirul, majd tökéletes kört ír a levegőben, és huncut mosollyal arcán tovább repül).
Tudjátok ki volt ez a tündér? Ő a Szabadság. Be kell vallanom, sohasem volt még ehhez hasonló ember (tündér ) az életemben. Megfontolt, komoly felnőtt. Tökéletes. A minap is kinnt sétáltunk az erdőben,és beszélgettünk... tudjátok miről? Nem? csacsik! Hát a barátságról! :)
Szerintetek mit jelent? Nem tudjátok, igaz? Nem szégyen. Énsem tudtam. GilingGalang kérdezte tőlem, tudom-e mi az, és én nem tudtam válaszolni. Kicsit megorrolt rám,de aztán megbékült (mindig megbékél) és elmagyarázta nekem. A barátság a szabadság,a szabadság,pedig GilingGalang. :) Vicces nem? Mi is jót nevettünk, de komolyabbra fordítva a szót... Amikor elesel és felsegít egy kéz, az tudod kinek a keze? hát azé,aki elhalad melletted.. :) egy jólelkű emberé, aki sajnál téged. Ha valaki, megáll melletted,és addig buzdít, hogy megy egyedül is, amíg nem sikerül, nah, ő a barátod. Giling Galang a világ legjobb szónoka, terapeutája, számítógépzsenije, művésze. Ő maga az Élet. Mindig mosolyog, és mindig mosolygok ha vele vagyok. Ő az én igaz barátom. Ő a támaszom.. a védelmezőm. Sosem merek róla beszélni vele ... mindig elpirul, és ha ő elpirul,akkor én is, és a vége mindig kacagás :) Nem is hiányzik annyira nekünk,hogy részletezzük mit érzünk. Mi érezzük, és a lelkeink esténként mikor alszunk, megbeszélik a világ dolgait :) de elkalandoztam. GilingGalang már vár. Nektek szép napot, sok mosolyt! Sziasztok! :)

Amikor Cathrine és Rouge együtt írnak valamit :D

Hmmm...Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy lány, magas, karcsú, barna hajú, kék szemű, a jellemvonásait, most nem írom le, hisz a történetben úgyis kiderül róla, kiféle, miféle. Családját, ottohoát fiatalon, s nagyon korán kényszerült elhagyni, szüleinek nem volt pénze okatatására, neveltetésére.A lány úgy gondolta, nem akar szülei terhére lenni, ezért egy napon hamuban sült pogácsát készített, és saját útjára indult, hogy meghódítsa a világot... Azóta eltelt tíz év. Tíz hosszú, keserű év, amíg senki sem hallott róla.

A nap a föld öreg, ráncos felszínét nyalogatta. Arany sugarai beragyogták a kis hálószobát, ahol a lány aludt. Még agyában lepergett pár utolsó, álom-képkocka, majd a reggeli csendet megzavarta az ébresztőóra hangos csörgése.

Lassan, nehézkesen nyitogatta szenpilláit, nem akart még visszatérni az álom-világ pillangószárnyairól, hiszen olyan gyönyörű volt képzelete szüleménye...Bárcsak örökké képzelt világában lehetne...Soha nem kellene futni hagynia álmai vissza-visszatérő keserédes árnyát, vagy angyalát.Néha maga sem tudta milyenszerepet töltött be az ifjú álmaiban, de ha nem róla szövődtek gyöngyházfonalai képzelgéseinek, akkor hiányolta őt... De most nem. Most ott volt vele. Derekán még mindíg érezte lágy, ám mégis férfias ölelését, ajkán pedig a az utolsó, félbeszakadt csók édes, ám most mégis oly keserűnek ható érzését.

Igazán sajnálta, hogy így kell lennie,de el kell hogy menjen...Ezer éve kísérti már őt a férfi. Vele is akar lenni, meg nem is...De most végleg döntött.Jobb ha elmegy. Édes csókjaival nem tudja ellenezni, a kimondott, gyűlölködő, hitvány szavait.

-Nem érdemli ezt a tiszta lelket, ami bennem lakozik.-gondolta Catherine, majd lassan kibontakozott a férfi ernyedt karjai közül.

Őt soha nem keltette fel az ébresztőóra, mindig olyan távol járt, mint egy mormota.

Catherine a fürdőszobába lépett, miután összeszedte szétdobált ruháit,öltöznikezdett,miközben a nyitott ablakon át beszűrődő felkelő Nap első sugarai lágyan cirógatták testét.

Szombat reggel volt. Párizs utcái ilyenkor még üresek voltak. Csak ő volt ott... Mintha az egész város az ő lelkét tükrözte volna. kietlen, kihalt magányos.

Nem volt ez mindig így...gyermekként naiv volt, kedves mindenkivel, és mindig csak a mások érdekeit nézte, magáért nem tartotta fonotsnak kiállni, hisz aki kedveli, aki fontosnak tartja, úgyis mindenféleképpen tudja róla, hogy milyen valójában. Részéről ez csak felesleges hősködés, mellveregetés lett volna. És ahogy ezen gondolatok átfutottak elméjében, lelke összerezzent. Minthogyha egy kapu nyílt volna ahol a legvadabb, és legborzasztóbb szörny bújna ki. A magány. Ordítva, és vadul írtott ki minden egyes érzést szívéből, míg végül semmi nem maradt. Semmi, és senki.

Az Eiffel-torony közelében járt. Le kellett ülnie, és csak bámulni. bámuléni a végtelen semmit, ami olyan, akár ő.

A távolban megpillantott valakit.

Egy férfit.Hasonlóképpen egy padon ült, csak sokkal távolabb tőle, már majdhogynem a torony alatt, épphogy csak odalátszott, ahol Catherine ült. A férfin hosszú fekete utazóköpeny volt, és egy kalap volt a szemébe húzva.Nem volt részeg, egyeszerűen csak ott ült a padon, és bevonzotta a körülötte lévő járókelők figyelmét, mintha ragyogott volna. Önkéntelenül is felkeltette Catharine figyelmét. Nem tudta levenni róla a szemét. A férfi egy idő után megmozdult, felült a padon, és lassan feltolta a kalapot a fejére, majd körülnézett, és ahogy megpillantotta Catharine-t nem tudta levenni róla a szemét. A lány érezte, hogy karja libabőrös lesz, majd elpirul. Catharine nem tudott mit kezdjen a helyzettel. Magával ragadta az ismeretlen kisugárzása. Tiszta, de kopár lelke mintha lángra kapott volna és az emésztő tűz elpusztította a magány őrült démonát. Talán soha nem érzett még ilyet. Egyszerre félt és vonzódott.

Tépelődött magában, hogy mit is tegyen.Őrült vonzóerő húzta a férfi felé.Úgy döntött, hogy enged neki,nem hagyja elveszni a varázst, talán soha nem lesz még egy ilyen erős vonzalom az életében.

Hirtelen megtorpant. A félelem erőt vett rajta. Elnyomott minden egyes érzést benne. Remegett a karja, lába, és gondolataiban valami szörnyű, sötét rém alakja fogalmazódott meg. Catherine különleges képességgel volt megáldva, megérezte a sötét lelkeket, és az angyali tisztaságot, de kapcsolatot nem volt képes létesíteni velük. A férfi minden eddiginél gonoszabb lelkű volt, mostmár érezte mi vonzotta felé. Küldetése volt. Legalábbis így gondolta. Zsebéből elővette decis pálinkásüvegét, meghúza, majd egy nőies böfögés után, elegánsan nekivágta a pad kartámlájának, majd felkiáltott:

- Dicsak niggerkés!!!!!! Jeeeeeeeeeeee !!!

Azzal nekivágott a férfinak. Szerencsétlen még mindig gyanútlanul pislogott a padon, már másfelé fordult a nőről a figyelme. Ezúttal egy galambcsapatot bámulászott, arra gondolván, hogy talán megsüthetné reggelire.

Ekkor rontott rá a lány. Mivel ugye hozzá nem érhetett, dobálni kezdte az üvegszilánkokkal, amivel nagy sokára sikerült is kidobnia a férfi egyik szemevilágát. Majd teljes niggerkés felszerelését az immár ártalmatlanított férfi korpuszába állította.

Dolga végeztével visszaült a padjára, és boldogan nyugtázta, hogy aznap is tett valami jót.

De a rend éber őrei mindezt látták. Odarohantak, hogy szerencsétlen Shushanna Catharine csuklóját megékesítsék egy amolyan apró, de figyelmes ajándékkal, mit mások csak bilincs néven emlegetnek. Bekísérétk hát az őrszobára. Catharine nem ilyedt meg. volt ő már ennél szorultabb helyzetben is...

A rideg falak csak bámulták a fiatal lány karcsú, de ugyanennyire vonzó alakját. Pár óra elteltével bekísérték a szobába. Az ajtón a következő tábla díszelgett. "Antónió de Soutelir Est Tonio Picasso Santos de Noches Figaro Montgomeri Junior Retardio transzekszuális fia: Leo(na)".

Kinyílt az ajtó. Ha a szoba a barokk hagyományait megőrizve lett volna túldíszített, a világ is másképpen emlékezne meg Leo(na)-überfőfőfőfőfőfőfőtörzs Úr vagy Asszony (ki hogy látja jónak) munkahelyi szobájának történetéről.

- Kérlek mucuskám csücsikélj le! - Mondta Leo(na) elég abszurd mértékben eltorzított, bohókás hangján. Catharine arcára kiült a döbbenet. Ilyen vagy akár csak erre a lényre hajazó állatfajjal még soha nem találkozott eddigi pornós pályafutása alatt sem. Hang is alig jött a torkából. Minthogyha a tüdeje után még a légcsövéig eljutott volna a levegő, de hangszálait nem tudta megrezegtetni. Pár perces hallgatás után mégiscsak kinyögte:

Oké szivi!-mondta ugyanazzal az abszolút magas hanggal, mint Leo(na). Ezt a hangnemet csak az őrültekkel szemben használta, de ők úgysem vették észre.

-Mikor szándékoztok szabadlábra helyezni?- kérdezte affektálva.

-Hát, aranyoskám, az attól függ...

-Ugyan mitől? Hogy mennyi segget bírok tíz perc alatt fényesre nyalni?-vágott Leo(na) szavába Cath.

-Nem egészen cuncikám...Attól, hogy mikor köpöd végre el, mit ártott neked szegény Juan Carlo Rouge de Santos Monté.Ő volt a legfőbb szállítónk a Gina nevű partidrogból, és most anyag nélkül maradunk. Mint gondolhatod, így egy igazi férfit sem tudok megfogni magamnak, pedig mindenem a szilaj csődörök meglovalgolása,-már ha érted mire gondolok, kicsim...-bár, a te múltaddal...csodálkoznék ha nem tudnád.

-Befejezte, vagy mond még valami izgatót, esetleg valamit amire még válaszolok is??-kérdezte nyűgösen Cath, mert kifárasztotta a kényelmetlen cellában való szorongás.

-Mégis mit mucicica? Tudcsikázod mi lesz? Lekapod azokat a gáz Guccsi rongyokat, majd kapsz kis kényelmes csíkos műszálpizsit!

Miközben Cath átöltözött, a fekete hálózsákba öltöztették szegény Rougét. Lassú mozdulattal felrántották rá a cipzárt, ami kiágaskodó sötét színű mellszörzetét becsípte.

-A kurva életbe!!!

-Seymur te is hallottad ezt?- kérdezte a halottaském az ápolót.

-Nem tudom Orcy... De minthogyha a zsákból jött volna...

-Ne röhögtess... Megint ittál mi? Nem volt elég a tegnapi?

-Tudod hogy megfogadtam, ezentúl csak kólázok...

-Ti balfasz köcsögök! Engedjetek már ki!

A fekete zsák koordinálatlan mozdulatok közepedte zsétrepedt majd póruljárt Rouge felület benne.

-Na srácok adjátok vissza a spanglimat!

-Mi a fasz?? Baszod, ez él...Seymur még mindig kicsit kótyagosan, de tettrekészen előrántotta szikekészletét, amit mindig magánál hordott, ugyanis kényszeresen ügyelt rá, hogy mindig nála legyenek. Egy valamirevaló kórboncnoknál mindig kéznél van egy szike.

Na, tehát előkapta kedvenc vágóeszközét, majd Rouge felé vagdosott vele. Sikeresen megsebesítette, le is szakadt a fél bal karja a szerencsétlen élőholtnak.

Még nagyobb meglepetésükre a zombiférfi keze visszanőtt, majd ellentámadást indított.

A két férfi sikításhoz közeli hangot hallatva kirontott a szobából.

-Nem menekültök patkányok! -Üvöltözte vérben forgó szemekkel!

-Menekülj Seymur én feltartom!

-Nemmár bassz...

-Tünj el innen faszikám!

-Jolvan...

Miközben szerencsétlen Orchyt darabjaira tépte Rouge, Cath a börtönben eljátszadozott a többi rabbal.

-Áhh csajszikáim.... Úgy hiányzik a péló... már legalább 4 órája nem járt senki bennem...

-Hát, itt nem is fog szivi...-mondta neki egy nagy testű néger nő.

-Max az ujjacskáid, ha azzal képes vagy magadnak örömet okozni.-szólalt meg egy első ránézésre debilnek tűnő szöszi.

-Hát, igazából én egy jól megtermett bébirépára vágynék...De mivel ez nem adatott meg, kénytelen vagyok magamhoz nyúlni, csak így spontán...

Azzal vetkőzni kezdett, miközben kéjesen simogatta testét.A többi rab is jó régen érzett már falloszt magában, és hát Catherine sudár meztelen alakja épp eléggé felajzotta őket...Orgia volt készülőben...A debil szöszi odalépett hozzá, és átvette az irányítást, saját kezével kényeztette Cathyt. Ez volt az egyetlen dolog, amiben jó volt...